2018. 05. 20.

Ap.Csel.2,14-22.29-33

            Ekkor előállt Péter a tizeneggyel, felemelte a hangját, és így szólt hozzájuk: „Zsidó férfiak, és Jeruzsálem minden lakója! Vegyétek ezt tudomásul, és figyeljetek szavaimra! Mert nem részegek ezek, ahogyan ti gondoljátok, hiszen a nap harmadik órája van. Hanem ez az, amiről Jóel így prófétált: Az utolsó napokban, így szól az Isten, kitöltök Lelkemből minden halandóra, és prófétálnak fiaitok és leányaitok, és ifjaitok látomásokat látnak, véneitek pedig álmokat álmodnak; még szolgáimra és szolgálóleányaimra is kitöltök azokban a napokban Lelkemből, és ők is prófétálnak. És csodákat teszek az égen fenn, és jeleket a földön lenn: vért, tüzet és füstfelleget. A nap sötétté válik, és a hold vérré, mielőtt eljön az Úr nagy és fenséges napja. Aki azonban segítségül hívja az Úr nevét, üdvözül. Izráelita férfiak, halljátok meg ezeket az igéket! A názáreti Jézust, azt a férfiút, akit az Isten igazolt előttetek erőkkel, csodákkal és jelekkel, amelyeket általa tett az Isten közöttetek, ahogyan magatok is tudjátok, Atyámfiai, férfiak! Nyíltan megmondhatom nektek ősatyánkról, Dávidról, hogy meghalt, és eltemették, sírja is nálunk van mindmáig. De próféta volt, és tudta, hogy az Isten esküvel fogadta neki, hogy véréből valót ültet a trónjára; ezért előretekintve, a Krisztus feltámadásáról mondta azt, hogy nem marad a halottak birodalmában, és teste sem lát elmúlást. Ezt a Jézust támasztotta fel az Isten, aminek mi valamennyien tanúi vagyunk. Miután tehát felemeltetett az Isten jobbjára, és megkapta az Atyától a megígért Szentlelket, kitöltötte ezt, amint látjátok is, halljátok is.

          Mi történt tulajdonképpen az egykoron volt pünkösdkor?

          Hogy zajlott ez le az ottani emberekben?

          És történik-e ehhez hasonló ma is?

          Erre a három kérdésre keressünk választ a mai, egyházunk által kijelölt és felolvasott igéből.

1. 1. Mi történt pünkösdkor?

          Az, hogy Jézus tanítványai, az apostolok olyan lélekben mélyreható változást éltek át, amilyenre életünk során a legtöbben vágyunk.

          Amikor az ember szeretne megszabadulni a rossz természetétől, a múlt nyomasztó emlékeitől, amikor változtatni akar a gondolkozásán, a jellemén, a szokásain, vagy amikor szeretnénk megváltoztatni pl. a gyermekeinket, unokáinkat, az ő gondolkozásukat, az ő jellemüket és az ő szokásaikat.

          Próbálkozunk mindezekkel, de ugyancsak csekély eredménnyel.

          Ez a változás az, amit nem lehet elérni sem neveléssel, sem önfegyelemmel, sem ígéretekkel, sem pedig fenyítéssel.

          Jézus tanítványai pünkösd előtt tele voltak félelemmel, tanácstalansággal és bizonytalansággal.

          Rettegve összebújtak, sumákolva bezárkóztak, de Pünkösd után történik valami: ezek a gyáva emberek hirtelen teljes bátorsággal a nyilvánosság elé lépnek.

          Olyan mondanivalóval lépnek színre, amit rajtuk kívül senki más nem tudott elmondani, de amire mindenkinek szüksége volt, és ami mindenkin segített.

          Maguk is csodálkoztak: hogy honnan vették ehhez a bátorságot?

          Miért éppen akkor tűnt el belőlük minden félelem?

          Hogy tudott egy halászember olyan összeszedett beszédet, sőt mi több, prédikációt elmondani, mint amit a mai igeszakaszunkból hallhatunk tőle?

          Hogy tudott olyan erővel prédikálni, hogy aztán ezek után 3000 hallgatója annyira komolyan vegye, amit hallott, hogy ennek jeleként megkeresztelkednek, és hinni kezdenek Jézusban.

          És amikor aztán az ünnep után hazautaztak, ők is továbbadták másoknak azt a jó hírt, amit Jézusról hallottak.

          Az ő beszédükre is sokan hittek, és néhány évtized alatt a Földközi tenger medencéje tele lett keresztyén közösségekkel.

          Mindezt mindenféle hatalmas logisztika, szervezés és biztatás nélkül, valami különös csendes belső indításra.

          Mi okozta ezt a változást?

          Nem mi, hanem Ki.

          Ők maguk is utólag ismerték fel, hogy mindez a Szentlélek munkája volt.

          Beteljesedett az, amit Jézus ígért nekik.

          Ilyeneket mondott például nekik annak idején: „Amikor a Lélek eljön, tanúim lesztek az egész földön."

          Meg: „Nem hagylak titeket árván, elküldöm a pártfogó vigasztaló Lelket.”

          „Nem ti lesztek, akik szóltok, hanem a Lélek szól majd általatok. Erő lesz szavatokban, ami aztán belülről fog megváltoztatni és vezetni benneteket.”

          Jézus lakozna bennünk?

          Akármilyen furcsán hangzik is ez materialista gondolkozásnak, de így van.

          Jézus ezt ígérte: „Amikor eljön a Szentlélek, bennetek lakik, nálatok marad, eszetekbe juttat dolgokat, amiket én mondtam."

          Belülről formálja át és kezdi irányítani azokat, akik kapták ezt az ajándékot.

          Isten a Lélek alakjában még közelebb jön az emberbe, egészen a szívünkbe - ezt ennél racionálisabban nem tudjuk kifejezni - és onnan belülről kezd átalakítani bennünket.

          Ez történt pünkösdkor és ez ismétlődik meg olyan sokunk életében azóta is.

2. 2. És hogyan történt mindez?

          Mi magyarázza azt, hogy nemcsak az apostolok élték át ezt a változást és kapták a Szentlélek erejét, hanem ott mindjárt több ezer ember, és azóta meg sok millióan?

          Hallgatták Péter ezen elhangzó prédikációját, aki egyszerűen csak Jézusról beszélt nekik.

          A Jézus-történetet osztotta meg lépésről-lépésre hallgatóival.

          Azok meg nem tettek mást, csak hallgattak egy igehirdetést, ami Jézus tettének jelentőségéről szólt, és miközben ezt hallgatták, döbbenten arra a felismerésre jutottak, hogy Isten Fiának miattuk kellett meghalnia.

          Péter a mai igénk után a csodálkozó sokaságnak, akik, amikor azt kérdezik: „Mit tegyünk most, atyámfiai, férfiak?", csak annyit mond, hogy emberek, van szabadulás, mert van Szabadító.

          Van Valaki, akit maga a Mindenható igazolt.

          Péter egész beszéde arról szól, hogy a Lélek által kiárad az üzenet, az égi információ és a csoda, és ez a megértett csoda pedig arról szól, hogy akármit tettünk, vagy hogy valaki akármennyire is elrontotta az életét, lehet újra kezdenie, sőt lehet újat kezdeni a feltámadott Krisztussal.

          Ezért lett Ő emberré, ezért halt meg, ezért támadt fel, és ezért árasztotta ki Szentlelkét.

          Mindenki megnyithatja a szívét előtte, Ő ott rendet teremt, békességet ajándékoz, visszavezet Istenhez, akit otthagytunk, és végre visszazökken a kizökkent életünk a helyére; azaz a helyén lesz az ember.

          Tud helyesen gondolkozni, beszélni, és azzal fogja eltölteni ezt a rövid földi életet, amire Isten azt neki adta.

          Mindez tehát azzal kezdődik, hogy az ember hallgatja az igét, mint tették azt azok a jeruzsálemi emberek Péter prédikációjakor; megbánták bűneiket, majd biztosak lettek a bocsánatról és megkapták a Lélek ajándékát.

          A meghallgatott és befogadott ige által végezte el mindezt az életükben Isten.

3. 3. Történik-e ilyen ma is?

          Hogyne történne!

          Hiszen a feltételek változatlanul adottak.

          Változatlanul mindnyájan rászorulunk arra, hogy a Lélek újjáteremtsen, mert bennünk nem javítgatásra, renoválásra van szükség, hanem új teremtésre, Luther szerint tulajdonképpeni naponkénti reformációra.

          Ma is hangzik Jézusról az igehirdetés.

          Ma is lehet Krisztusban hinni.

          Ma is megkérdezik sokan: mit cselekedjünk, hogy megváltozzék az életünk?

          És a Szentlélek ma is hatalmasan újjá tudja formálni, számítógépes nyelven: „formázni” az életünket.

          A XIX. században történt, hogy amikor a híres angol igehirdető Spurgeon még csak 15 éves volt, és az inas-útján egy hóvihar bekergette őt egy aprócska kis templomba.

          Ott éppen istentisztelet készülődött, csak a vihar miatt nem érkezett meg az igehirdető.

          Némi várakozás után felkelt valaki a padból, felolvasott a Bibliából, és egyszerű szavakkal elkezdte azt az igét magyarázni, tulajdonképpen prédikálni róla.

          Feltűnt neki a karzaton az ismeretlen fiatalember, Spurgeon, akit egészen egyszerűen a következőképpen megszólított: „Fiatalember, nézzen fel Jézusra!”

          És elmondta háromszor is ezt a felszólítást.

          Spurgeon pedig komolyan vette, és bár sok mindent tudott már Jézusról, merthogy hívő szülei voltak, de még nem volt Krisztussal igazi személyes kapcsolata.

          Azon az estén nemcsak felnézett, hanem, ahogy utólag leírta, hogy a szíve mélyéről segítségül hívta Jézust, akiről sok mindent tudott, de akit nem ismert.

          És a békétlen szívébe béke költözött, megváltozott az élete – és utána sokakat ő vezetett az Úrhoz.

          Nem kell azonban ennyire visszamennünk, mert Isten kegyelméből itt ülnek közöttünk sokan, akik ha most lenne időnk, alkalmunk, elmondanák, hogyan állította meg őket Krisztus a nagy rohanásban.

          Hogy hogy hullott le szemükről a hályog.

          Hogy hogy vezette el őket Jézus igazi önismeretre.

          Hogy hogy ragyogott fel előttük Krisztusnak a kegyelme és változott meg az életük.

          Lelkészi szolgálatom egyik legmegdöbbentőbb élménye volt az, amikor évekkel ezelőtt az egyik óév napján, azaz szilveszter estéjén egy fiatalember céltalanul a templom fele kóborolt.

          Ahogy később elmondta, tele volt a szíve keserűséggel, csalódással.

          Feltűnt neki, hogy ki van világítva az épület, bejött hát megnézni.

          Pont akkor kezdődött el az óévi istentiszteletünk.

          Utólag elmondta, hogy leghátul megállva, úgy érezte: az elejétől a végéig neki szól a prédikáció.

          Aztán jött még hallgatni az igét, és azóta is Isten tanítványa, akinek ugyan azóta is úgy tudom, hogy sok gondja van, még ma is, de boldog és elégedett ember.

          Egy asszonytestvérnek az ismerősi körömben egyszer csak hirtelen meghalt a férje, és ezt a szomorúságot évek múlva sem tudta feldolgozni.

          Tele volt önsajnálattal, keserűséggel, és mindig csak a veszteségét tudta emlegetni.

          Aztán az egyik pünkösdi istentiszteleten pont arról volt szó, hogy a Szentlélek vigasztaló; aki bátorít, biztat minket, különösen azokat, akiknek nincs pártfogójuk.

          Utólag mondta el, hogy miközben hallgatta azt az egyik lelkészkollégám által elmondott igehirdetést, mintha csak meggyógyult volna a lelke.

          És nemcsak hogy meggyógyult, hanem annak mi lettünk aztán a tanúi, ahogy a gyászcsoportban felszabadult arra, hogy mások önsajnálatát is gyógyítsa és még ő legyen az, aki vigasztal másokat.

          Egy bő éve volt, hogy egy idős asszony ágya mellett álltam meg a szeretetotthonban, akiről tudtuk, hogy emberileg, orvosilag nézve már nem sok ideje van hátra.

          A férje rég meghalt, egyedül nevelte fel gyerekeit, hogy miből, azt maga sem tudta; csak egyet tudott, hogy Isten mindig gondoskodott róluk.

          Kedvesen magyarázta: „Tudja, lelkész úr, hogy amit Jézus a Lélekről tanított, az szó szerint igaz? A Lélek adott nekem igazi vigasztalást. Most pedig - folytatta - boldogan megyek haza Megváltómhoz, aki hűséges volt hozzám egész életemben, és helyet készített nekem. De addig is, amíg itt tart, vigasztalom az itt-lakó idő társakat.

          Másnap arra mentem be a szeretetotthonba, hogy már üres volt a szobája és az ágya.

          Az egész Otthon sírt, még az edzett nővérek is.

          Az egyikük ezt mondta: nem vagyok hívő, de XY néni a mennyből hozott ide valamit közénk.

          Ezt a munkát akarja elvégezni bennünk Isten Lelke, hogy már itt újra közösségbe kerüljünk Vele, és elmondhassuk, hogy hiszem, hogy az örök élet már e földön az enyém lett.